Színpompás világ – de nem mindenkinek!

Színvakság, színtévesztés

Mindegy, hogy egy virágoskertben járunk, festményeket nézünk vagy a tengerben gyönyörködünk, megállapíthatjuk: világunk gyönyörű színes. Vannak azonban, akik nem ugyanilyennek látják (még ha nem is fekete-fehérnek, ahogy sokan gondolják). Ők a színtévesztők – kétszáz milliónyian élnek köztünk.

A köznyelv leginkább színvaknak hívja azt, aki nem helyesen látja a színeket. Ám a korrekt megnevezés inkább a ’színtévesztő’, hiszen a legritkább eset az, hogy valaki egyáltalán nem érzékel színt a feketén és fehéren kívül. A többségnél inkább csak bizonyos spektrumú színek észlelése esik ki – ennek megfelelően módosul számukra a világ sárgás, vöröses vagy zöldes, kicsit tompább árnyalatúra. Egyes színtévesztők például a füvet vörösnek, a vért feketének észlelik, vagy nem tudja megkülönböztetni az érett gyümölcsöt az éretlentől, netán a közlekedési lámpa zöld jelzését a pirostól.

Az emberiség körülbelül négy százalékáról, köztük mintegy négyszázezer magyarról beszélhetünk. Többségüket nem zavarja igazán a dolog (hiszen a legtöbben sosem láttak „eredetiben”, bár azért néhány szakma gyakorlásáról (villanyszerelő, elektronikai műszerész, szakács, cukrász, sofőr) le kell mondaniuk. De hogyan is jön létre ez a furcsa állapot?

A szem ideghártyájában kétféle érzékelő sejt működik: csap és pálcika – előbbi felelős a színérzékelésért. Három fő típusa van: a vörös, a zöld és az ibolya tartományra érzékeny. Ha bármely fajta receptor (vagy akár kettő) hiányzik valaki szeméből, vagy nem működik megfelelően, akkor az adott színskála egyszerűen „kiesik” az illető számára, van, aki például vörösszín-tévesztő lesz vagy zöldszín-vak. Leggyakrabban a zöld, illetve a sárga receptorok hibája fordul elő, és ha csak egyféle marad meg, az általában a kék. Amennyiben az összes csap hiányzik, akkor áll be a teljes színvakság: az ezzel bíró valóban csak homályos, fekete-fehér képet érzékel.

A ’hogyant’ már tudjuk, azt viszont nem, hogy miért lesz valaki érintett. Nos, a színlátási zavar lehet öröklött vagy szerzett. Mivel a problémát az X nemi kromoszómával adják tovább a szülők a gyermeküknek, hússzor több a színtévesztő férfi, mint a nő. A nők ugyanis többnyire csak hordozók, akkor lesznek maguk is színtévesztők, ha apjuk is az, édesanyjuk pedig hordozó.

Ám előfordul az is, hogy valaki normál látással születik, de valamilyen szemészeti betegség (például fertőzés vagy szürkehályog), vegyszerek vagy gyógyszerek mellékhatása hasonló tüneteket okoz nála.

A jelenséget általában véletlenül fedezik fel, valamilyen szűrővizsgálat során. A legelterjedtebb vizsgálati módszer az Ishihara-tábla, amelyen különféle foltok közt számok vagy betűk rajzolódnak ki. Ezen túl persze létezik műszeres vizsgálati forma is.

Ha már megvan a bizonyosság, az elegendő is az óvatossághoz (például a vezetésnél), mert meggyógyítani egyelőre sajnos nem lehetséges ezt az állapotot. Ugyanakkor léteznek már színszűrős kontaktlencsék és szemüvegek, amelyek képesek korrigálni a hibát. A génterápiák fejlődésével pedig nem lehetetlen, hogy a tudósok idővel a végleges megoldást is megtalálják.